A harmadik idényünk is véget ért, talán nem bánja a tisztelt olvasóközönség, ha egy kis múltidézéssel indítjuk a holtszezont.
Az egész úgy kezdődött, hogy e blog szerzője elkísérte Tibit és Gábort egy meccsükre. (sajnos az emlékeim halványulnak, így nem tudom biztosra mondani, hogy Dani is a pályán volt-e) Ekkor, 2006 október 16.-án vetődött fel a gondolat, hogy kellene egy csapatot verbuválni a gazdmatos társaságból. A meccsen egyébként a majdani MÁK FC-sekkel felálló Porno Stars csapata 5:2-re kikapott a Dream Team-től, de ezt csupán a történészek kedvéért biggyesztettem ide.
Ezután december 9.-én elindult a fórumunkon is a szervezkedés, és szerencsére a lelkesedés nem ismert határokat, egy nappal a 2007-es március idusa előtt, történelmünk során először pályára léptünk. A sors a Fürgeujjak gárdáját szánta nekünk, akik sajnos könyörtelenül kihasználták a még nem túl szervezett védelmünkön tátongó rések adta lehetőségeket. Dani, akit aznap hajnalban, 3 óra körül sikerült beszervezni, azért belőtte a becsületgólunkat.
A vereség miatt meglehetősen komoran szálltam fel a vonatra a Nyugatiban, de mire hazaértem, már fülig ért a szám. Ugyanis eszembejutottak a meccs pozitív pillanatai, és megerősítettek abban, hogy amit ma elkezdtünk, azt érdemes lesz folytatni. Amikor Bence higgadtan megállított egy ellenséges támadást, amikor Gergő felment a pályára és a szívétől vezérelve végigsprintelte a pályát, amikor Jocó egyik szűrésénél néhányan tapsra csapták össze tenyerüket...nem folytatom, azt hiszem érthető, mire akarok kilyukadni.
A következő meccsen már megszereztük első győzelmünket is, a történet pedig azóta is tart, és biztosan állíthatjuk, hogy mindig lesz majd folytatása.